Híreink
GONDOLKODTÁL MÁR (SAJÁT) VÁLLALKOZÁS INDÍTÁSÁN? A Vegyészeti–Technológiai Iskola végzős diákjai részt vettek a Hajp na start (Lendület a starthoz) elnevezésű előadáson, amelyet november 18-án, kedden tartottak a Középiskolások Diákotthona dísztermében. A rendezvény egy információs–oktatási kampány része, amelynek célja a vállalkozói szemlélet népszerűsítése a középiskolák végzős tanulói körében. A programot a Szerb Köztársaság Fejlesztési Alapja szervezi. Tatjana Matić, a Fejlesztési Alap igazgatója arra biztatta a diákokat, hogy használják ki az Alap által kínált lehetőségeket, és merjenek lépni: ötleteiket, terveiket és álmaikat vigyék át a gyakorlatba. Nikola Matković, a Vegyészeti–Technológiai Iskola igazgatója köszöntőjében hangsúlyozta, hogy mindez összhangban áll iskolánk céljaival: támogatni a tanulókat abban, hogy elinduljanak saját szakmai, akár vállalkozói útjukon. BŐVEBBEN
CUKRÁSZATI PROGRAM BEMUTATÓJA A Vegyészeti–Technológiai Iskola cukrászműhelyében november 17-én, hétfőn igazán izgalmas (és ízletes!) bemutatóra került sor: az olasz Master Martini cukrászati program prezentációjára, amelyet Dragan Stojmenović cukrász vezetett. Az eseményen részt vettek a III–4 osztály tanulói (leendő cukrászok), valamint az iskola tanárai: Korom Gabriella, Bunford Zita, Terezsák Anita, B. Varga Teodóra, Brankica Bajagić, Danijela Mutabdžija, Mirjana Dulić és Ivan Katančić, továbbá Szabadkáról, Csantavérről, Törökkanizsáról, Zomborból érkezett cukrászdák képviselői.
- A tanulók a cukrászmester irányításával csokoládét és csokoládépótló anyagokat temperáltak és olvasztottak, összehasonlították azok minőségét, valamint elkészítették a Dubai csokoládét is. A diákok rendkívül elégedettek voltak, hiszen lehetőségük nyílt egy elismert cukrásszal együtt dolgozni, valamint a legkorszerűbb alapanyagokkal ismerkedhettek meg a jövőbeli munkaadók jelenlétében – emelte ki Korom Gabriella tanárnő.
A kóstolóval egybekötött bemutató során különféle desszertek készültek (bueno, coco pasione, biscotino, pistaccio fragola, orange cake, Dubai csokoládé), amelyek megjelenését és ízvilágát minden résztvevő nagy örömmel fogadta.
FONTOS – OLVASNI Az osztálytársaimmal és iskolánk tanulóival együtt október 30-án ellátogattam a Belgrádi Könyvvásárra. A rendezvényen nagyon sok látogató volt, és örültem, hogy ennyi embert látok, akik érdeklődnek a könyvek iránt. A csarnokok tele voltak különböző kiadók standjaival (Laguna, Vulkan, Otvorena knjiga, Prometej...), a standok pedig tele tankönyvekkel általános és középiskolásoknak, gyermekkönyvekkel, történelmi, pszichológiai témájú könyvekkel… Felismertem azokat a könyveket, amelyeket irodalomórán olvastunk, például az Anna Karenina, a Goriot apó, a Tisztátalan vér című regényeket, valamint a drámákat: Hamlet, Romeo és Júlia, Koštana… Engem azonban leginkább a kaland-, misztikus és romantikus regények érdekeltek. Ezért két könyvre esett a választásom: Danijel Jovanović Az északi kapu című regényére és Tilly Cole Ezer csókjára. Elégedett vagyok a könyvválasztásommal és a látogatás szervezésével. Érdekes volt bejárni a vásárt, és szeretném újra meglátogatni.
Marina Sudarević IV–15
A KÖNYVVÁSÁRON JÁRTUNK A Vegyészeti–Technológiai Iskola 58 tanulója négy tanár kíséretében (Svetozar Toković, Jovica Marcikić, Ivan Katančić és Dominik Deman) 2023. október 30-án, csütörtökön ellátogatott a 68. Belgrádi Nemzetközi Könyvvásárra. „A vásár nagy és látogatott volt annak ellenére is, hogy néhány kiadó lemondta a részvételt. Számos könyv- és képregénykiadó mutatta be kínálatát a látogatóknak. A ismertebbek közül jelen volt a Laguna, a Vulkan, a Prometej, a Službeni glasnik, az Akademska knjiga, a Logos, a Klett és a Večernje novosti, míg a „kilencedik művészet”, azaz a képregény területéről a Golkonda, a Darkvud, a Čarobna knjiga és a Forma B kiadók is képviseltették magukat. Egyes standokon minielőadásokat, könyvbemutatókat és kulturális témájú beszélgetéseket tartottak, valamint meghívott vendégek is jelen voltak. A korábbi évekhez hasonlóan idén is dedikálta könyveit Ljiljana Habjanović Đurović írónő. Az idei könyvvásár díszvendég országa Ciprus volt. Mivel október 30-a iskolai nap, a vásáron sok gyermek és fiatal vett részt: az alsó tagozatos általános iskolásoktól és tanítóiktól egészen a középiskolai végzősökig – tudtuk meg Dominik Deman tanártól. A tanulók hazafelé a Ušće bevásárlóközpontot is felkeresték.