Híreink

A SIKER RECEPTJE

A Vegyészeti–Technológiai Iskola cukrász szakos tanulói különleges lehetőséget kaptak arra, hogy szakmai orientációs előadáson vegyenek részt, amelyet február 12-én, csütörtökön tartott városunk szülötte, dr. Paskó Csaba, ismert szakács, cukrász, karmester és pap, a gasztronómia területén számos nemzetközi elismerés birtokosa. A rendkívül érdekes, „elméletet és gyakorlatot” egyaránt felölelő (előadásból és műhelymunkából álló) programot az elsőtől a harmadik évfolyamig valamennyi cukrász tanuló számára megszervezték. Dr. Paskó Csaba személyes és szakmai életútjának bemutatásával kívánta inspirálni a fiatalokat, miközben konkrét szakmai ismereteket is átadott nekik – irányításával, saját receptje alapján farsang révén gurulós fánkot készítettek a diákok.

  • Számomra igazán sokat jelent, hogy megmutathatom a fiataloknak a boldogsághoz vezető utat a hivatáson, a munkán és az alázaton keresztül. Sikeresnek lenni nem csupán tudást vagy anyagi javakat jelent, hanem azt, hogy az ember megtalálja a saját hivatását, és lépésről lépésre sajátítsa el a mesterséget. Megpróbáltam a saját szemszögemből elmesélni a történetemet – hogyan indult a pályám, mit értem el, mennyit jelentett számomra a pékségben szerzett tapasztalat, a szakács- és cukrászpéldaképek hatása, valamint azok a kihívások, amelyek arra ösztönöztek, hogy tovább haladjak és még többet érjek el – emelte ki Paskó Csaba.

A tanulók az előadás során megismerkedhettek választott szakmájuk előnyeivel, a munka szépségeivel és nehézségeivel egyaránt; kérdéseket tehettek fel a szakembernek, és közvetlen válaszokat kaphattak.

- Már kisgyermekkorom óta szerettem süteményeket készíteni, és a családi pékségben végzett munka során sokat tanultam a kenyér, torták és más édességek készítéséről. Ez a tapasztalat rendkívül értékes volt számomra, mert nemcsak a szakma iránti szenvedélyemet erősítette meg, hanem fegyelmet, precizitást és kreativitást is adott. Terveim között szerepel a tanulmányaim folytatása mesterképzésen, és hiszem, hogy mindaz, amit eddig tanultam, nagy jelentőséggel bír majd a további életemben és pályafutásomban – mondta Lovrenski Nikolina, a II–4 osztály tanulója.

Dr. Paskó Csaba a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség javaslatára néhány évvel ezelőtt részt vett a luxemburgi gasztronómiai világbajnokságon, ahol ezüstérmet – második díjat – szerzett 56 ország 2500 szakácsa között. Mindez bizonyítja, hogy diákjaink a legjobbaktól tanulhatnak...