Híreink

ŐK AZ ÉV DIÁKJAI

Iskolánkból a generáció diákjai szerb és magyar tannyelven: Ivana Gabrić és Rajčić Petra, valamint Damir Ademi (a kémia, nemfémek és grafika munkaterület legjobbja) a legkiválóbb szabadkai középiskolások közé kerültek, akik 30 ezer dinár értékű utalványban részesültek az IT Subotica 2030 elnevezésű projekt keretében. Június 19-én, hétfőn, a szervezet Zombori úton lévő székházában tartott ünnepségen Branimir Gajić köszöntötte a megjelenteket, míg a díjakat Filip Budanović projektmenedzser adta át.

Ahogyan már a pontosan egy évvel ezelőtt megtartott, sorrendben első ünnepségen is elhangzott, idén már a generáció diákjain kívül díjazták a versenyeken kiemelkedő eredményeket elért tanulókat, valamint azokat, akik kitűntek valamely jelentős projekt fejlesztésében.

  • Célunk, hogy bebizonyítsuk a legjobb diákoknak, hogy a kemény munka kifizetődik, de egyben motiválni is őket, hogy városukban maradjanak, éljenek és dolgozzanak. Szabadka egy olyan város, ahol van kilátás számukra – hangsúlyozta Filip Budanović.