Híreink
VISZLÁT, DE NEM BÚCSÚZUNK EL ÖRÖKRE!
A Vegyészeti-Technológiai Iskola végzősei május 30-án, szombaton ünnepelték ballagásukat. A hagyományos utolsó osztályfőnöki óra után az iskola sportpályáján tartották meg a tiszteletükre rendezett ünnepi műsort, az est fénypontja pedig a Spartak étteremben megrendezett bankett volt. A végzős diákokat elsőként Nikola Matković igazgató köszöntötte, aki átadta a generáció diákja és a generáció sportolója elismeréseket, valamint jutalomban részesítette az egyes szakterületek legeredményesebb tanulóit és azokat a diákokat is, akik a tanév során országos versenyeken az első három hely valamelyikét szerezték meg.
Ezt követően a szerb nyelvű műsor következett Završni kurs: Kako preživeti srednju stručnu školu (Túlélőtanfolyam: hogyan éljük túl a szakközépiskolát?) címmel. A műsorvezetők, Nađa Božić és Danilo Pantić (I-3) humoros jeleneteken és ismerős hétköznapi helyzeteken keresztül mutatták be a középiskolás évek kihívásait – a dolgozatoktól való félelemtől kezdve a szakmai tantárgyak útvesztőjén át egészen a tanárokkal folytatott „tárgyalásokig” az igazolatlan órák ügyében. A műsort Slavica Kuzman tanárnő készítette elő. A magyar nyelvű program A lábad alatt nő az út címet viselte, és Varga Mercédesz tanárnő vezetésével valósult meg. A III-8 osztály tanulói – Bakos Dorina, Frank Anett, Lengyel Ervin, Nagy Melissa és Ürge Vanessza – útravaló gondolatokkal, búcsúüzenetekkel és az életre szóló jókívánságokkal fordultak végzős társaikhoz. Az angol nyelvű drámaszakkör tagjai, Tarija Oreščanin (II-9) és Nemanja Nikolić (I-13) az Anything You Can Do, I Can Do Better című rövid jelenettel léptek színpadra. Az 1946-os Broadway-musical feldolgozásában a szereplők humoros versengésbe kezdtek arról, ki ügyesebb a különböző tevékenységekben. A produkció mentora Tamara Bojović tanárnő volt.
A műsor zenei részében a szabadkai Crystal Dance Studio mazsorettesei léptek fel, Szabó Gabriella művészeti vezető irányításával. Az ünnepség zárásaként B. Varga Ádám, a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium végzős diákja gitárjátékával varázsolta el a közönséget. A Sultans of Swing ismert dallamaira a végzősök léggömböket engedtek a magasba, magukkal küldve álmaikat és kívánságaikat – amelyeket ezúttal megtartanánk titoknak.
A ballagás véget ért, de az út most kezdődik igazán. Sok sikert, kitartást és boldogságot kívánunk minden végzős diákunknak életük új fejezetéhez!


