Híreink
MÁSODIK HELYEZÉS A MAGYAR NYELVI VERSENYEN
A Vegyészeti-Technológiai Iskola diákjai: Sétáló Anett (I-8), Szabó Virág (IV-10) és Vastag Ágnes (IV-10) március 2-án, szombaton vettek részt a községi magyar nyelvi és nyelvhelyességi versenyen. Vastag Ágnes második helyezést ért el, így továbbjutott a körzeti versenyre, a sikerhez pedig a diákok mellett gratulálunk a mentornak – Varga Mercédesz magyartanárnőnek is. „Alaposan készültünk, a tanárnő sokat dolgozott velünk. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű, főleg gimnazistákkal egy mezőnyben. Nagyon izgatott voltam, de mindent beleadtam! Csak 0,2 pont hiányzott ahhoz, hogy első legyek, de sajnos kijavítottam egy feladatot, amit először jól oldottam meg...” – őszintén vall Ágnes. A körzeti versenyt április 6-án rendezik. Sok szerencsét és tudást!