Híreink
GRATULÁLUNK ÉLELMISZERIPARI TECHNIKUS, PÉK ÉS CUKRÁSZ DIÁKJAINKNAK, MENTORAIKNAK
Rajčić Petra, a Vegyészeti-Technológiai Iskola IV-2 osztályos tanulója első helyezést ért el az élelmiszeripari szakiskolák XXI. köztársasági versenyén, amely március 31-től április 2-ig Požegában került megrendezésre. 31 iskola tanulói versenyeztek Szerbia egész területéről, Petrának azonban az erős mezőnyben sikerült megküzdenie a feladatokkal és nagy sikert hoznia iskolája és városa számára. Gratulálunk Ružica Pećerićnek, a III-5 (pék) osztály diáklányának is, aki hatodik helyezést ért el a 20 fős versenyen. „A pénteki napon minden tanuló tesztet írt elméletből, míg a gyakorlati feladatra szombaton került sor” – tette hozzá B. Varga Teodóra tanárnő, aki Brankica Bajagić tanárnővel a diákok mentora és támogatója volt.
Horvát Csilla, III-4 osztályos tanuló, jövendőbeli cukrász negyedik helyezett lett a vendéglátóipari és idegenforgalmi szakiskolák XIX. köztársasági versenyén (cukrász oktatási irányzaton), amelyet Belgrádban tartottak március 31. és április 2. között. „Csilla képviselte iskolánkat cukrász ágazatban – éttermi desszert kategóriában. Nagyon közel volt a harmadik hely, de mi elégedettek vagyunk a részvétellel” – mondta Bunford Zita tanárnő.
Gratulálunk a tanulóknak és felkészítő tanáraiknak!