Híreink

GONDOLKODTÁL MÁR (SAJÁT) VÁLLALKOZÁS INDÍTÁSÁN?

A Vegyészeti–Technológiai Iskola végzős diákjai részt vettek a Hajp na start (Lendület a starthoz) elnevezésű előadáson, amelyet november 18-án, kedden tartottak a Középiskolások Diákotthona dísztermében. A rendezvény egy információs–oktatási kampány része, amelynek célja a vállalkozói szemlélet népszerűsítése a középiskolák végzős tanulói körében. A programot a Szerb Köztársaság Fejlesztési Alapja szervezi. Tatjana Matić, a Fejlesztési Alap igazgatója arra biztatta a diákokat, hogy használják ki az Alap által kínált lehetőségeket, és merjenek lépni: ötleteiket, terveiket és álmaikat vigyék át a gyakorlatba. Nikola Matković, a Vegyészeti–Technológiai Iskola igazgatója köszöntőjében hangsúlyozta, hogy mindez összhangban áll iskolánk céljaival: támogatni a tanulókat abban, hogy elinduljanak saját szakmai, akár vállalkozói útjukon.

  • „A kampány célja, hogy népszerűsítsük a vállalkozói szemléletet, és ösztönözzük, bátorítsuk a fiatalokat arra, hogy belépjenek a vállalkozói világba. A lényeg az, hogy mi itt vagyunk, rendelkezésre állunk: képzést biztosítunk számotokra, és szeretnénk támogatni benneteket abban, hogy elindítsátok a saját vállalkozásotokat!” – hangsúlyozta Tatjana Matić.

Mivel a legjobban a sikeres példákból lehet tanulni, a program folytatásában egy oktatófilmet vetítettek, amelyben sikeres vállalkozók – ezúttal ismert közéleti személyiségek (Aleksandar Radojević, Tamara Dragičević, Lea Stanković) – osztották meg tapasztalataikat. Üzenetük egyértelmű volt: az ÖTLET, a BÁTORSÁG, a KITARTÁS és a TÜRELEM azok az alapvető tulajdonságok, amelyekkel egy vállalkozónak rendelkeznie kell. A bemutató vendégei – amelyet a diákok nagy örömére a népszerű szerb YouTuber, Andrija Jović (ismertebb nevén Andrija Jo) vezetett – sikeres szabadkai vállalkozók voltak, saját cégek alapítói: Stipan Đuraković (PelCer) és Stevan Ardalić (Pro AS).

  • „A sikerhez kis lépések vezetnek, lassan, fokozatosan. Fontos, hogy az ember racionális és türelmes legyen, és ne a félelemre koncentráljon, hanem vegye kezébe a dolgokat, és próbáljon valami jót alkotni” – hangsúlyozta Stevan Ardalić, míg Đuraković hozzátette:
  • „Fel kell gyűrni az ingujjat, és dolgozni kell! Nincs feladás! A saját vállalkozás révén az ember alakíthatja a saját sorsát, megvalósíthatja elképzeléseit. Nincs annál szebb érzés, mint amikor ellátogatsz egy gyárba vagy intézménybe, és látod, hogy ezt TE hoztad létre.”

A prezentáción részt vettek a IV–15 osztály tanulói is, akik megosztották benyomásaikat. „Nagyon tetszett, hogy a szervezők ismert személyiségeket is bevontak, akik elmesélték, hogyan indították el vállalkozásukat, és hogyan nem adták fel az akadályok ellenére sem” – emelte ki Kristina Pap. „Örülök annak is, hogy szabadkai vállalkozók osztották meg velünk a tapasztalataikat. A szavaik megmaradtak bennünk” – tette hozzá Marina Sudarević. „Rám a legnagyobb hatást Lea Stanković influenszer szavai tették, akinek saját divatmárkája is van, és saját tervezésű ruhákat értékesít. Ez számunkra különösen érdekes, hiszen textilipari szakos tanulók vagyunk, így a program szorosan kapcsolódott a szakmánkhoz is. Tudatosult bennem, hogy Lea a ruhadarabjai – ruhák, szoknyák, nadrágok – értékesítéséből jelentős bevételre tesz szert” – mondta Dora Gabrić. „Számomra a beszélgetés lezárása volt a legérdekesebb, amikor minden ismert vendég elmondta, mi motiválta őt a vállalkozása elindításában” – foglalta össze Jana Petrović.

  • „A kampány célja, hogy a végzős diákokat – az érettségi előtt álló tanulókat – a vállalkozói gondolkodás irányába terelje, bemutassa számukra a Fejlesztési Alap fiatal vállalkozókat, női vállalkozókat és pályakezdőket támogató programjait, valamint alapvető információkat nyújtson a saját vállalkozás indításáról. Ez az előadás különösen hasznos volt végzős diákjaink számára, hiszen a szabadkai vállalkozók saját karrierútjukat is bemutatták, és elmagyarázták, miként építették fel és fejlesztették vállalkozásukat” – hangsúlyozta Jadranka Vojnić Purčar, igazgatóhelyettes.

A program kvízzel zárult, a legjobb eredményt elérő résztvevők pedig értékes ajándékokat kaptak.