Tanulóink írták

Diákok írnak: SOK MINDENHEZ ÉRTEK, TÉNYLEG ÉRTEK, CSAK SAJÁT MAGAMAT NEM ÉRTEM, VAGY: MIÉRT FONOK, HA AZTÁN KIBONTOM?

Ismersz engem? Ismersz, de mégsem ismersz – miért van ez így?! Szégyellsz megmutatni engem, mert attól félsz, hogy elijeszted az embereket… Tudsz fonni, de mindig kibontod, amit elkészítettél, mert nem vagy biztos a képességeidben. Tudsz varrni, de nem tetszik, amit varrtál, és azt mondod: „Nem elég jó,” „Nem egyenes,” vagy „Lehetett volna jobb is”… És így tovább. Tudod, hogy szép vagy sminkkel és smink nélkül is, de magadat mégis meggyőzöd arról, hogy nem vagy szép – hiszen annyi szép nő vesz körül, hogyan lehetnél te is szép?! Szép zöldesszürke szemeid vannak, de azt mondod magadnak: „Ha egy kicsit zöldebbek lennének, szebbek lennének”… Szép, közepes méretű, szabályos formájú ajkaid vannak, de ha csak egy kicsit nagyobbak lennének… Hosszú, szép barna hajad van, de szerinted mégis jobban állna a vörös! Keskeny derekad van, csak ha laposabb lenne a hasad, az tökéletes lenne! Mi van, ha valaki rosszallóan néz rád a pattanások miatt az arcodon vagy a testeden? Nő szeretnél lenni, igazi hölgy, de vajon a hölgyek cigarettáznak, csúnyán beszélnek és alkoholt isznak? Nem! Ez azt jelenti, hogy te nem vagy hölgy, és nem is lehetsz az? Tudod, hogy sok mindent tudsz, tisztában vagy a természetes szépségeddel, de mindig van valami, amit úgy érzel, hogy változtatnod kell…

Ezek az én mindennapi gondolataim és a kortársaim gondolatai is. Még mindig nem ismerjük és nem értjük magunkat eléggé, és azt hisszük, hogy változnunk kell. Valóban így van?

Maša Milanko II-15