Tanulóink írták

Első pillantásra úgy tűnik, hogy minden kortársam ugyanolyan: hasonló ruhák, ugyanazok az alkalmazások, hasonló helyzetek – de nem mind vagyunk olyanok, amilyennek látszunk. Úgy gondolom, hogy a kortársaim szeretnének idősebbek lenni, ezért is viselkednek idősebbként. Azt hiszik, hogy elég érettek – pedig nem azok. Úgy látom, túl gyorsan akarnak felnőni, és közben nem is veszik észre, hogy életük legjobb éveit élik!

Úgy látom őket, mint embereket, akik szeretnék, ha megértenék őket. Néhányan magukba zárkóznak, mások hangosan fejezik ki véleményüket – gyakran azért, hogy elrejtsék bizonytalanságukat. Ami mindannyiunkat összeköt, az a mély vágy, hogy elfogadjanak minket – az iskolában, a társaságban, a közösségi hálókon. Van, akinek a siker fontos, másoknak a népszerűség. Sokan a kortársaim közül jó szívűek. Tudnak együttérzőek lenni, és segíteni, amikor a legnehezebb.

De vannak olyanok is, akik másokat bántanak, hogy magukat emeljék fel. Hiszek a kortársaimban, mert mindennek ellenére próbálnak önmaguk lenni egy olyan világban, ahol minden csak egy másolat. A legnagyobb gyengeségünk a telefonunk: mind ugyanabban a szobában ülünk, de mindenki a képernyőt bámulja. És mindannyian panaszkodunk, hogy magányosak vagyunk. Megosztjuk a teret, de nem a jelenlétet.

Nem gondolom, hogy elveszett generáció vagyunk. Úgy gondolom, hogy egy kereső generáció vagyunk. Értelmet keresünk egy folyton változó világban. Keressük a saját hangunkat, még akkor is, ha senki sem hallgat ránk. Próbálunk önmagunk lenni, még akkor is, ha folyamatosan másokhoz hasonlítanak minket.