Híreink
A BABARUHÁKTÓL A DIVATBEMUTATÓK VILÁGÁIG
Amikor valaki szereti azt, amit tanul, akkor a siker sem marad el. Ezt bizonyítja nap mint nap Aleksandra Antal, a IV-5 osztály tanulója, leendő ruhamodellező technikus, akinek az iratkozási kívánságlistáján ez volt az első és számára egyetlen szak.
- Kicsi korom óta vonzódom ehhez a szakterülethez, gyakran figyeltem a nagymamámat, amint varr, és jómagam is elkezdtem babaruhákat készíteni... A középiskolában szerzett tudásnak köszönhetően megtanultam varrni és ruhát tervezni, ennek eredményeként megszületett az a zöldmasnis ruha, amelyet a 18. születésnapomra varrtam magamnak!
A középiskola szép emlékként marad meg számára. Különleges tapasztalat volt az olaszországi utazás, amelyre szakmai gyakorlatként került sor.
- A tavalyi év emlékezetes marad a milánói utazás kapcsán, ahol mindenekelőtt szakmai tapasztalatot szereztem, még jobban megtanultam varrni, betekintést nyertem abba, hogyan kell egy divatcégnél dolgozni... Itt született meg a kívánság, hogy saját divatvonalat hozzak létre.
Aleksandra Antal tehetségéről és érdeklődési köréről tanára, Kata Suknović is beszélt:
- Dicséretes, hogy a szabadidejét is azzal tölti, amit szeret, a ruhatervezéssel. Már néhány saját divattervét megvalósította a gyakorlati óráink és a divatszakkör során.
Aleksandra hálás minden tanárának, és elmondása szerint különösen emlékezetesek maradnak számára a gyakorlati oktatás órái – Katarina Glogovac, Kata Suknović, Ana Žigmanov Vuković, Andrea Kareri és osztályfőnöke, Jelena Muminović munkájáért különösképp hálás. A tanárai és a család, a barátok támogatásával lassan befejezi a középiskolát, és a jövőbeli tervei is már körvonalazódnak.
- Szeretném a tanulmányaimat folytatni a Mihajlo Pupin Műszaki Tudományok Karán, Nagybecskereken, textilipari, ruházattechnológiai mérnöki szakon, valamint a saját divatmárkámat megtervezni. Az Instagram-profilomra már felteszem a kreációim fotóit. Az az álmom, hogy saját divatbemutatóm legyen. Minden megvalósítható, mindent el tudok képzelni – amíg bízom ömagamban!
Kitűnő tanulóként Aleksandra eldicsekedhet számos versenyen való részvétellel is, textilanyagok tantárgyból. Ebben az évben, a 4. osztályban versenyre készül ruházattervezésből és gyakorlati oktatásból.
- Nagyon sok tervem van, amelyeket szeretnék megvalósítani, dolgozom is rajta. A Vegyészeti-Technológiai Iskolába való beiratkozás jó döntés volt, amelyet nem bántam meg – nagyon szeretek itt lenni, minden tetszik, különösen a tanárok hozzáállása a diákokhoz – mindig számíthatunk rájuk, ha segíteni kell vagy elmagyarázni valamit...