Híreink
ÜNNEPI KALÁCSUNK A KARÁCSONYI KIÁLLÍTÁSON A Vegyészeti-Technológiai Iskola I-4 osztályának tanulói, a leendő cukrászok részt vettek a hagyományos karácsonyi nagykalács kiállításon, melyet a Városháza előcsarnokában nyitottak meg, és bemutatkozásuk figyelemre méltónak bizonyult.
- Az iskolánk valamikor, amikor a pékségünk megnyílt, részt vett ezen a kiállításon, de ez az első megjelenésünk hosszú éve óta újra. A gyerekek lelkesen fogadták az ötletet, megalkották a Jézus születését jelképező kalácsot, részletes kidolgozással. A gyakorlati órák során készítettük el, előbb a figurákat, amelyek száradtak, majd formáztuk őket és kidolgoztuk. Végül elkészült a kalács, és elhelyeztük a figurákat is – magyarázza Mirjana Dulić, a gyakorlati oktatást vezető tanárnő, aki Korom Gabriella szaktanárral együtt koordinálta a tanulók munkáját.
A karácsonyi nagykalács kiállításon, melyet az Ivan Antunović Katolikus Egyesület szervez, ötven karácsonyi kalács került bemutatásra, a küszöbönálló örömteli keresztény ünnep hírnökeként. A kiállítást december 15-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
FIATAL CUKRÁSZOK AKCIÓBAN A Vegyészeti-Technológiai Iskola tanulói, László Laura, Maronka Márk és Kurucz Réka képviselik majd iskolánkat Belgrádban, a Fiatal Cukrászok Versenyén, amelyen még négy másik szerbiai iskola vesz majd részt. Ők a győztesei az azonos nevű iskolai versenynek, melyre december 6-án, szerdán került sor iskolánkban, a Dijamant vállalat szervezésében, élén Zdravko Gavrilović mestercukrásszal, aki amellett, hogy a zsűri szerepében is jeleskedett, képzést tartott a tanulóknak a krémes profiterol elkészítéséről és dekorálásáról. A versenyen iskolánk hét tanulója vett részt, sikeresen megfelelve a feladatnak – mely muffinok készítéséből és díszítéséből állt. BŐVEBBEN