Híreink
„MEGTERVEZEM, MEGVARROM ÉS – VISELEM!”
A tanári asztalán egy rajz állt, amely nyomban felkeltette a figyelmünket. Micsoda szép színek, gyönyörűen megtervezett kompozíció… – állapítottuk meg. – Vajon ki rajzolta? – kérdezősködtünk. A rajz – mely időközben nemzetközi rajzpályázatra került – Bede Ivett, leendő ruhamodellező munkája, aki a III-10 osztály tanulója. Miután letett arról a tervéről, hogy az újvidéki Bogdan Šuput Iparművészeti Iskola tanulója legyen, ez a tehetséges diák a Vegyészeti-Technológiai Iskolában színötös eredménnyel folytatja tanulmányait, annak bizonyítékaként, hogy megtalálta önmagát ezen a szakirányon. S ez nem véletlen.
- Édesanyám szeret varrni meg rajzolni is, és az ő tanácsára döntöttem úgy, hogy ide iratkozom. Anyukám mindenképpen hatással volt rám, de a döntés az enyém volt. Most, három év után azt kell mondanom, hogy nagyon szeretem ezt az iskolát, és egyetlen panaszom sincs. Fontos, hogy nagyon sok lehetőséget nyújt a kretivitásunk kibontakoztatására, a szakmai fejlődésre...
A rajzoláshoz való tehetsége már óvodás korában megnyilvánult, általános iskolás korában rajza első díjazott lett. Szülőfalujában 2. és 3. díjat nyert a Bácsfeketehegyi Meggynapok alkalmából meghirdetetett pályázaton. Különórákra rajzból nem járt, tudását, tehetségén kívül, iskolai tanárainak köszönheti. A középiskolában bővítette és elmélyítette ismereteit, a 4. évben pedig lehetősége nyílik a versenyeken is bizonyítania. Addig is, mint ahogyan az előző években, ötvözi az elméletet és a gyakorlatot – rajzol, tervez és varr.
- Szeretek tervezni és önállóan megvarrni, amit elterveztem. Így varrtam már magamnak ruhákat, szoknyát, blúzt, nadrágot… Megtervezem, megvarrom és – viselem! Mindenképp azt tervezem, hogy egyedül kitaláljam és megvarrjam a ballagási ruhámat. A munka kikapcsol, és ez nagyon jó érzés. Amikor rajzolok, varrok, kilépek a mindennapokból.
S amíg tanárai (Talpai Márta – gyakorlati oktatás, Šljapić Lidija – ruhamodellezés) dicsérik tanítványukat (aki egyébként a beszélgetés során rendkívül szerény, halk, és szégyenlős volt, mint aki nem szereti, ha róla beszélnek, és ha dicsérik), megtudjuk tőle a terveit is:
- Mindenképpen szeretnék a divat világában maradni! Szeretném, ha a középiskola után felvételt nyernék egy magyarországi felsőoktatási intézménybe.