Híreink
NINÁNK ORSZÁGOS ELSŐ HELYE AZ ÁLLATORVOSI VERSENYEN!
Antov Nina, a Vegyészeti–Technológiai Iskola IV–3 osztályos tanulója, a mezőgazdaság, élelmiszer-termelés és -feldolgozás szakmacsoporton belül, állatorvosi technikus szakon, első helyezést ért el a 25. Országos Középiskolai Versenyen, amelyet Surdulicán rendeztek meg március 27. és 29. között.
Mentora, Kosanović Milan tanár elmondása szerint a rendkívül intenzív versenyen 25 középiskola tanulói vettek részt, akik kiemelkedő tudásról tettek tanúbizonyságot ezen a területen, így a győztes csak a legvégén dőlt el, azonban a gyakorlati rész döntő szerepet játszott:
„Ninánk a gyakorlati részen maximális, 50 pontot ért el, ami végül az összesített győzelmet jelentette számára.”
A felkészülés már az év elején elkezdődött (elmélet), majd ezt követte a gyakorlati felkészítés, amely kiváló eredményeket hozott.
„A verseny nehéz volt. Először állatbetegségekből és farmakológiából írtunk tesztet, majd következett a gyakorlati rész (gyógyszer beadása juhoknál intramuszkulárisan), valamint sebészet – eszközök előkészítése tehéncsászármetszéshez” – mesélte Nina.
Joggal büszke diákjai eredményeire az iskola igazgatója, Matković Nikola is, aki többek között így fogalmazott:
„2020 óta képezünk állatorvosi szakos tanulókat, és három országos szereplésből kétszer is országos bajnokaink lettek! A nulláról indultunk, de munkával, elkötelezettséggel és szakmai odaadással bebizonyítottuk, hogy jól végezzük a dolgunkat. Gratulálok Nina Antov tanulónak az első helyezéshez, és köszönöm mentorának, Kosanović Milan tanárnak. Büszkék lehetünk erre a folyamatos tanulói sikerre.”
Gratulálunk az aranyérmes Ninának és Kosanović tanár úrnak – a kitartó munka és szakértelem mindig meghozza az eredményt!


