Híreink
NAGY SIKER AZ ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYEN
A Vegyészeti–Technológiai Iskola tanulói ismét kiemelkedő eredményt értek el, ezúttal a XXVIII. Középiskolai Országos Versenyen – a vegyészet, nemfémek és grafikai szakmacsoport területén (kémiacsoport), amelyet április 16–18. között rendeztek meg Leskovacon. A csapat a szervetlen és általános kémia kategóriában csapatban a második helyet szerezte meg.
Marić Milica (1–13 osztály) bronzérmet nyert, míg Mandić Nikola (1–9 osztály) is figyelemre méltó teljesítményt nyújtott. A diákok mellett külön elismerés illeti felkészítő tanáraikat, Galić Branislava és Stanojević Ivana tanárnőket, akik hónapokon át készítették fel a tanulókat erre a rangos versenyre.
A verseny két részből állt (gyakorlati és elméleti rész – teszt). A gyakorlati feladat során a szükséges eszközöket és útmutatást kapták a feladat elvégzéséhez – só oldása desztillált vízben és a Na oldat pH-értékének meghatározása. Erre két és fél óra állt rendelkezésre, míg az elméleti részben feladatgyűjteményből kellett problémákat megoldani három óra alatt. A felkészülés már az első félévben megkezdődött, és a versenyig folyamatosan zajlott.
„A kémia a kedvenc tantárgyam. Az iskolát első helyen jelöltem meg a felvételinél, és eddig csak pozitív tapasztalataim vannak. Kiemelném az iskola jó felszereltségét és a tanárok elkötelezettségét” – mondta Marić Milica, hozzátéve, hogy bár volt benne némi izgalom, a végén minden erőfeszítés megtérült: „Ez volt az első kémiaversenyem, és sikerült örömet szereznem magamnak és a szüleimnek is, akik nagyon büszkék rám.”
Külön dicséret illeti Kojić Dunja (4–13 osztály) és Vučković Dušan (3–9 osztály) tanulókat, valamint Kopunović Damir és Toković Svetozar mentorokat is, akik a vegyipari technológiai versenyen vettek részt.
A versenyt a Vegyészet, nemfémek és grafikai szakmacsoport középiskoláinak egyesülete szervezte, és a leskovaci „Božidar Đorđević Kukar” Vegyészeti–Technológiai Iskolában tartották meg.
„Iskolánkban a hagyományosan elért országos éremeső folytatódik” – emelte ki Matković Nikola igazgató, aki a pék szakmacsoport országos versenyén való részvételért is dicséretben részesítette Vojnić Kortmiš Igor tanulót (3–5 osztály) és Mutabdžija Danijela mentort.
Gratulálunk a tanulóknak és mentoraiknak a kiváló eredményekhez!


