Híreink

MIT JELENT A KARRIER – ÉS MIT NEM?

Január 22-én, csütörtökön, a Vegyészeti-Technológiai Iskola diákkuckójának kellemes környezetében került sor az első, Mit jelent a karrier – és mit nem? elnevezésű műhelyfoglalkozásra, amely a pályaorientációs és karriertanácsadási programsorozat nyitó alkalma volt. A foglalkozást Andrijana Mitrović tanárnő vezette. A műhelymunka célja az volt, hogy segítse a fiatalokat önmaguk, képességeik, lehetőségeik, valamint a munkaerőpiac és a szakmai fejlődés irányainak tudatosabb megismerésében. A foglalkozás során a tanulók arra keresték a választ, mit jelent valójában a karrier, és mit nem lehet annak tekinteni. Külön hangsúlyt kapott annak felismerése, hogy a karrier nem pusztán munkát vagy pénzkeresetet jelent, hanem egy hosszú távú, összetett személyes és szakmai fejlődési folyamat.

A műhely interaktív páros feladattal indult, amelynek során a diákok egymásnak mesélték el, milyen foglalkozásról álmodtak gyermekként, miért vonzotta őket az adott pálya, és kik voltak a példaképeik. Ezt követően bemutatták párjukat a csoportnak. A gyakorlat lehetőséget adott arra, hogy a tanulók elgondolkodjanak saját érdeklődésük alakulásán és azon, hogyan változnak a vágyak az élet különböző szakaszaiban.

A foglalkozás következő részében közös beszélgetés zajlott a „karrier” fogalmához kapcsolódó asszociációkról. A diákok megosztották gondolataikat, tapasztalataikat, elképzeléseiket, majd közösen jutottak arra a felismerésre, hogy ezek csupán részei egy sokkal tágabb és összetettebb fogalomnak. A műhely egyik legfontosabb eredménye az volt, hogy a tanulók megértették: a karrier az oktatási, szakmai és személyes döntések, tevékenységek és eredmények összessége, amely idővel épül fel.

Meglepetést okozott a résztvevők számára annak felismerése, hogy valójában már régóta részei saját karrierjük építésének – még ha eddig többnyire öntudatlan módon is –, hiszen a személyes fejlődés folyamata már a legkorábbi szocializációval elkezdődik.

A műhely végén a tanulók megosztották benyomásaikat. A visszajelzések alapján a többség hasznosnak és inspirálónak találta a foglalkozást, valamint világos különbséget tudott tenni aközött, mit jelent a karrier, és mit nem. Sokan kiemelték, hogy motiváltan távoztak, és a téma ösztönzően hatott rájuk saját karrierterveik átgondolásában.

A részt vevő diákok feladatul kapták, hogy a Mit jelent a karrier – és mit nem? témát prezentáció formájában mutassák be osztályfőnöki órán, így az elsajátított ismeretek még több tanulóhoz juthatnak el.

„A program folytatása számos érdekes és hasznos elemet tartalmaz majd: többek között SWOT-elemzés készítését, személyiségtípusokat feltáró tesztek kitöltését, önéletrajzírást, állásinterjú-szimulációkat, valamint az álláskeresést segítő platformok és a LinkedIn szakmai hálózat megismerését. Mindezek előtt azonban elengedhetetlen volt az első lépcsőfok, vagyis magának a karrier fogalmának a megértése” – hangsúlyozta Andrijana Mitrović tanárnő, aki pedagógusi munkája mellett tapasztalatot szerzett a fiatalok nem formális oktatásában, vezetői pozíciókban és a vállalkozói szférában is.