Híreink
HOGYAN NÉZ KI A „DEDIN BRK”?
A Vegyészeti–Technológiai Iskola tanulói a múlt hétvégén részt vettek a „8. Zlatni orah” nemzetközi cukrászversenyen, amelyet Horvátországban, Višnjicán rendeztek meg. Iskolánkat két tanuló képviselte: Lovrenski Nikolina II–4 (mentora: Varga Teodora B.) és Bazler Dejan II–7 (mentora: Dulić Mirjana). Összesen 38 versenyző különböző iskolákból és országokból mutatta be tudását a hagyományos édességek elkészítésében.
A verseny feladata a „Dedin brk” nevű sütemény elkészítése volt, amely a horvát konyha hagyományos, omlós teasüteménye.
„A tészta omlós, szinte elolvad a szájban, a töltelék pedig természetesen dióból készül. Tanulóink számára ez különleges kihívás volt, mivel ezt a süteményt korábban soha nem látták és nem kóstolták élőben. Ennek ellenére szorgalmasan gyakoroltak, finomították a receptet és tökéletesítették a technikát. A zsűri elnökének elmondása szerint a végső munkájuk minden elvárásnak megfelelt, ami nagy elismerés, különösen egy ilyen erős mezőnyben. Büszkék vagyunk a tanulóinkra” – emelte ki Varga Teodora tanárnő, hozzátéve, hogy a diákok elhivatottságot, kitartást és tanulási vágyat mutattak.
Gratulálunk!


