Híreink

ÖSSZEKAPCSOLTÁK A TUDOMÁNYT ÉS A DIZÁJNT

Miután a Vegyészeti–Technológiai Iskola IV–9 osztályos tanulója, Nadežda Jurjevna Kirejeva bejutott a középiskolások vállalkozói készségeit fejlesztő Üzleti kihívás (Poslovni izazov) országos versenyére – csapata a regionális, újvidéki megmérettetésen a második helyet szerezte meg –, részt vett az országos döntőn is, amelyet február 11–12-én Belgrádban rendeztek meg a „Dostignuća mladih u Srbiji” (Fiatalok eredményei Szerbiában) szervezet szervezésében. Bár a tanuló csapata nem került az első három helyezett közé, minden résztvevő értékes tapasztalatokkal gazdagodott, és tovább fejlesztette vállalkozói készségeit.
„A feladat az volt, hogy olyan megoldást találjanak ki, amely a lehető legjobban összekapcsolja a tudományt és a dizájnt. A tudomány a dizájnnal együtt azt a kérdést teszi fel: hogyan tehetünk valamit könnyebbé, gyorsabbá, hatékonyabbá és fenntarthatóbbá? Ez a kérdés pedig gyakran új felfedezésekhez vezet. Ennek jegyében diákunk csapata egy eredeti megoldást dolgozott ki: egy olyan telefontokot, amelybe napenergiával működő töltő van beépítve, emellett hűti a telefont és megvédi a túlmelegedéstől” – magyarázza Vesna Tumbas tanárnő, aki elkísérte a tanulót a versenyre, míg mentorként Jadranka Vojnić Purčar tanárnő segítette a felkészülést.

Az országos döntő kétnapos rendezvény, amelynek során a szervezők egy úgynevezett „kihívást” – egy valós üzleti problémát – állítanak a diákcsapatok elé. Az öt tanulóból álló csapatok önkéntesek segítségével dolgozzák ki a megoldást, majd a zsűri előtt mutatják be azt. A döntőben azok a diákok vesznek részt, akiknek csapatai a hét regionális verseny valamelyikén az első három hely egyikét szerezték meg. Az országos versenyen Szerbia egész területéről 105 tanuló vett részt, összesen 21 csapatban.